Problémamentes átállás Exchange 2010-ről 2016-ra

2018. nyarán kaptunk felkérést nagyvállalati ügyfelünktől, akivel korábban már több nagyobb projekten sikeresen dolgoztunk együtt. Korábban teljeskörű IT auditot végeztünk náluk, ezt követően a szerver rendszerük korszerűsítését és rendberakását, a korábbi Windows Server-es problémáik megoldását is sikerrel elvégeztük. A munka kezdetét egy alapos tervezés, majd az új Dell PowerEdge szerver és a szükséges szoftverlicencek beszerzése követte. Miután ezzel megvoltunk következhetett a tényleges átállás dátumának kitűzése és az előkészületek. Mivel Exchange átállásról, postafiókok migrálásáról volt szó, amivel korábban már számos tapasztalattal rendelkeztünk, így pontosan tisztában voltunk vele, hogy milyen sebességű adatmozgással lehet számolni. Ügyfelünk telephelyén gyakorlatilag a hét minden napján zajlik valamilyen termelő tevékenység, így nagyon fontos volt az átállást a legapróbb részletekig megtervezni, hogy minél kisebb leállással, szolgáltatás kieséssel járjon az egész folyamat. Köszönhetően a korábban szerzett tapasztalatainknak és az alapos tervezésnek ez jobban nem is sikerülhetett volna, de ne szaladjunk ennyire előre…

Exchange Server 2016

Mivel a tervezési folyamat kezdetekor igen jelentős mennyiségű adatról volt szó, ami akár egy teljes hétvégés átállást is igénybe vehetett volna, ismerve az Exchange fiók migráció tempóját (a rendszert úgy tervezték, hogy olyan lassan csorgassa az adatokat, hogy közben az Exchange lassulás nélkül ki tudja szolgálni a kéréseket, tehát használat közben lehessen átállni), ugyanakkor azzal számoltunk, hogy legjobb esetben is péntek estétől hétfő reggelig mindennek át kellene érnie, hogy ne legyenek fennakadások az átállás során. Ezért az előkészítést azzal kezdtük, hogy kiexportáltuk Powershell-ből a meglévő e-mail fiókokat, majd átnézettük a listát az ügyféllel, aki megjelölte nekünk az archiválható fiókokat. Amint ez elkészült csináltunk egy teljes mentést a régi Exchange rendszerről és a levéladatbázisokról (mind a háromról), majd lejjebb vettük az adatmegőrzési időt, hogy az átállás tervezett dátumáig végleg törlésre kerüljenek az adatok. Ezután szintén Powershell-ből a törölni kívánt fiókok tartalmát kiexportáltuk PST fájlokba, majd töröltük (illetve letiltottuk, törlésre megjelöltük) a sikeresen exportált fiókokat. Ezzel a közel 500GB-os levéladatbázisokat 300GB körülre le tudtuk szorítani. Itt alkalmaztunk még egy korábban jól bevált trükköt, minden fiókhoz 1-től 5-ig kértünk egy prioritási számot, hogyha hétfő reggelre bármi miatt nem tud lefutni minden tudjuk kik azok, akiknek feltétlen működnie kell. Az 1-es prioritási csoportba kerültek azok, akiknek hétvégén is el kell tudni érni távolról a levélfiókjukat, a 2-esbe és a többibe pedig fontossági sorrendben bekerült mindenki más.

Az előkészítő munka egyik fontos eleme volt az is, hogy az Outlook kliensek verzióját ellenőrizzük, erre az új Exchange-re való problémamentes kapcsolódás miatt volt szükség. Mivel az ügyfél számára korábban telepítettünk egy WSUS rendszert, így a 2010-es és 2013-as Office rendszerekre és az Outlook-ra kiadott és még nem telepített frissítéseket rövid határidővel telepítettük a gépre és az átállás előtt gondoskodtunk róla, hogy minden gépen olyan verziójú kliens legyen fent, amely képes lesz gond nélkül dolgozni az Exchange 2016-al.

Időközben telepítésre került az új szerver, majd az Exchange 2016 virtuális gépe, a Windows Server 2016 Standard a legújabb frissítésekkel, végül a gépre előkészítettük a kezdéshez az összes szükséges telepítőt. .NET csomagot, különböző szükséges filterek és egyéb Microsoft összetevők telepítőit és természetesen a legújabb Exchange 2016 telepítőt is. Ezután a gép megkapta a telepítéshez szükséges szerepköröket és adminisztrációs eszközöket, konzolokat, így tényleg minden készen állt az Exchange telepítő indítására.

Egyetlen nappal az indulás előtt ismét teljes mentés készült az Exchange 2010-ről, majd következett a Microsoft által is javasolt eljárás, a régi szerver frissítése. Megkapta az Exchange Server is a legújabb update rollup-ot, majd a Windows is a frissítéseit. Ezután következett egy gyors ellenőrzés, minden Exchange összetevő problémamentesen üzemelt, így megkezdhette a régi rendszer az utolsó munkanapját, hogy aztán pénteken a munkaidő végeztével indulhasson az utolsó teljes mentés készítése egy külön kazettára, majd a tartományvezérlő soron kívüli mentése, ezután pedig az átállás.

Telepítettük az Exchange 2016-ot, beállítottuk rajta az alapvető küldési – és fogadási összetevőket, és amikor a gép már készen állt a munkára a tűzfalas csapat fél órán belül átállított mindent nekünk a tűzfalon, így innentől már a 2016-os szerver látta el a fő levelezési feladatot, a régi 2010 pedig mailbox szerverként üzemelt tovább, tárolva a régi levélfiókokat. Beállítottuk itt is a 3 levéladatbázist a szükséges korlátokkal, majd megkezdtük a tényleges adatmigrálást. Itt került elő ismét a bekért táblázat, az 1-es prioritási értékkel rendelkezők levélfiókjai így sikerrel elkezdték a másolást péntek este, hogy szombat reggelre már az új szerverről érjék el a leveleiket. Ismerve az Exchange trükkjeit és hogyan lehet gyorsítani a migrálási folyamatot végeztünk pár módosítást a konfiguráción, ami a másolási sebességet nem emelte meg (arra nem ad lehetőséget a Microsoft), de az egyidejűleg másolható elemek számát és az egyszerre elindítható migrálási szálak számát megemelte, ami végső soron a másolási tempó drasztikus növekedésével is járt. A végeredmény olyan jól sikerült, hogy péntek éjfél körül már a 2-es prioritási értékkel rendelkezők fiókjai kerültek elindításra, és mivel ilyenkor nekünk az ügyfél rendszere, az átállás sikeressége jelenti a legfőbb prioritást, így a munkát végző rendszergazda alvás idejét is a migrációs folyamathoz igazítjuk, az előző néhány óra statisztikája alapján pont annyi migrálási szálat indítottunk el, amennyi még egymást nem akadályozza, ideálisan fut le, de a rendszergazdának is ad kb. 8 óra alvás időt, amíg a szerverek másolnak. 🙂 Nagyjából a becslés stimmelt is, így fordulhatott az elő, hogy a 3-as prioritásúak is lementek reggelre, és a szombati reggeli elfogyasztását követően már a 4-es prioritásúakkal folytathattuk, hogy aztán az 5-ösökkel zárva a sort már szombat kora délutánra lefusson a folyamat legkritikusabb része.

Természetesen ez idő alatt számos konfigurációs feladat is elvégzésre került, többek közt a nyilvános mappák migrálásának előkészítése, az egyéb, kézzel konfigurált küldési összetevők script-elt export/importja, az új Exchange-en a levéltanúsítványok beállítása és a virtuális könyvtárak helyes beállítása, ami a mobileszközök és a távoli elérés számára fontos lépés. Így szombat késő estére az utolsó simítások is elkészülhettek, végül a távoli elérés, a webes levelező és minden fontos szolgáltatás tesztelésre került, majd a régi Exchange 2010 lebontása és eltávolítása a rendszerből szintén megtörtént. Teljes lett tehát az átállás, alig több, mint 24 óra alatt átálltunk közel 150db levélfiókkal, 300GB-nyi adattal.

A munka zárásaként vasárnap délelőtt a helyi IT csapattal közösen végig teszteltünk mindent. Néhány mobileszköz újrakonfigurálására még szükség volt, de alapjában véve a szolgáltatások rendben működtek. Hétfő reggel aztán eljött az éles teszt ideje, ahol az Outlook-ok sikerrel kapcsolódtak az új Exchange szerverre és néhány mobil átállításán és az új webes felületet leszámítva észre sem vették a felhasználók a váltást, pedig nem kevés és nem egyszerű munkák előzték meg az előtte lévő 2 napban az átállást. Természetesen a hétfői napon is személyesen jelen voltunk, hogy bármilyen felmerülő probléma esetén azonnal segíteni tudjunk a helyszínen. Szerencsére nem kellett, így egy remekül sikerült munkát zárhattunk és újabb tapasztalatokat szerezhettünk, ügyfelünk pedig újfent elégedett lehetett az elvégzett munkánkkal.

Advertisements

Egy hozzászólás “Problémamentes átállás Exchange 2010-ről 2016-ra” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook